A tavalyi ezüstérmes Kecskeméti TE otthonában lépünk pályára vasárnap

Vasárnapi ellenfelünk drámai körülmények között esett ki a nemzetközi kupából, a bajnokságban viszont magabiztos győzelemmel kezdett. 

Vasárnap 21 órakor a Kecskeméti TE otthonában lépünk pályára az OTP Bank Liga NB I 3. fordulójában. Ez lesz a két együttes 18. egymás elleni élvonalbeli mérkőzése. Az eddigi 17 találkozóból kilencet megnyertünk, kettő döntetlen mellett hat alkalommal vereséget szenvedtünk. A gólkülönbség 32-22 a javunkra, ez meccsenkénti hármas gólátlagot jelent. Az előző szezonban a két csapat hozta is a hármas gólátlagot, mindhárom találkozó végeredménye 2-1 lett - kétszer a kecskemétiek, egyszer pedig mi örülhettünk a 3 pontnak. 

12 évvel ezelőtt, 2011-ben a Kecskeméti TE ellen játszottunk Magyar Kupa-döntőt, az első bajnokcsapatunk 3-2-es vereséget szenvedett azon a találkozón. A Hirös város csapata utoljára a 2014/2015-ös szezonban szerepelt az élvonalban - mielőtt tavaly ismét feljutottak a legjobbak közé - és bár Bekő Balázs irányításával a 9. helyet sikerült akkor megszerezni, NB I-es licenc hiányában nem indított csapatot a KTE, a névhasználati joggal rendelkező kft. gyakorlatilag megszűnt. 

Kecskeméten a KLC-KTE SI felnőtt csapata maradt a legmagasabb osztályú együttes, ez a megye I-es bajnokságot, tehát a negyedosztályt jelentette. 2016 telén megalakult a Kecskeméti LC Kft., mely teljes mértékben átvette a felnőtt együttes működtetését a sportiskolától, majd 2017 nyarán 100 százalékos tulajdonrészt szerzett a cégben a Horváth Építőmester Zrt. (HÉP).

2016-ban a negyedik helyen zárt az együttes, 2017-ben nagy csatában szorult a második helyre a KLC, 2018-ban azonban szinte hibátlan teljesítménnyel bajnoki címet sikerült szerezni, majd a Hajdúböszörmény elleni sikeres osztályozó után a csapat feljutott az NB III-ba, ahol a 2020/2021-es szezonban az Iváncsa mögött a második helyen végzett, azonban mivel a Fejér megyei együttes nem vállalta az NB II-t, így a Kecskemét indulhatott a 2021/2022-es szezonban a másodosztályban. Óriási meglepetésre a Vasas mögött a második helyen végzett a KTE az NB II-ben, így két év alatt az NB III-ból az NB I-be jutottak a lila-fehérek, ahol aztán a csoda tovább folytatódott, hiszen az előző idényben az NB I-ben is ezüstérmes lett a KTE, így nyáron a nemzetközi kupában szerepelhetett.

A Kecskemét az EKL-ben a lett Riga FC ellen lépett pályára. Itthon 2-1-re nyert a magyar ezüstérmes, idegenben pedig úgy tűnt, hogy 1-1-es eredménnyel zárul a találkozó, de a hazai csapat a 90+5. percben megszerezte a győztes gólt, ezzel hosszabbításra sikerült mentenie a párharcot. A mindent eldöntő gólt a 2x15 perces hosszabbítás ráadásában, a 120+2. percben szerezte meg a lett csapat, így a kecskemétiek drámai körülmények között búcsúztak az EKL-től.

A nemzetközi kupabúcsút jó bajnoki rajttal felejtették a lila-fehérek, az új szezon első NB I-es bajnokiját 3-1-re megnyerték a Kisvárda ellen. A KTE keretéből korábban a fiatal támadó, Szendrei Ákos szerepelt Vidi-mezben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Artner Dávid (Mosonmagyaróvár), Fadgyas Tamás (ETO FC Győr), Katona Levente (Pécsi MFC), Kiss Bence (ETO FC Győr), Kovács Kolos (Ceglédi VSE), Matheus Izidorio Leoni (brazil-olasz, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Szűcs Kornél (Diósgyőri VTK), Varga Bence (MTK Budapest, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Iyinbor Patrick Osagie (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Vasas FC), Nagy Olivér (Ferencváros, legutóbb kölcsönben: Soroksár SC), Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr), Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, legutóbb kölcsönben: Kecskemét)
Távozók: Buna Gábor(ETO FC Győr,szabadon igazolhatóként), Gréczi Márton (Hódmezővásárhely), Hadaró Valentin (Pécsi MFC), Mihajlo Rjasko (ukrán-magyar, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Pejovics Danilo (szerbiai, PMFC)
Kölcsönből visszatér klubjához: Katona Bálint(Ferencváros), Katona Máté(Ferencváros, onnan Soroksár SC), Varga Ádám(Ferencváros), Zeke Márió (Fehérvár FC)
Forrás: NSO

Szerző: Wéninger Ákos

További hírek