MOL MAGYAR KUPA

Az ESMTK ellen játszunk!

A 3. fordulóban az NB III-ban szereplő ESMTK ellen lép pályára Bartosz Grzelak együttese.

Hétfő este az M4 Sport Góóól 2 című műsorában tartották a MOL Magyar Kupa 3. fordulójának sorsolását, amelyben a korábbi válogatott középpályás, Pisont István volt az MLSZ segítségére. Az NB I-es csapatok kiemeltek voltak, nem kerülhettek össze egymással.

Csapatunk a sorsolás alapján az NB III-as ESMTK otthonában lép pályára.

FRISSÍTÉS: Az MLSZ közzétette a kupamérkőzések kezdési időpontjait, csapatunk szeptember 16-án (szombaton) 15 órától lép pályára az ESMTK otthonában.

A fővárosi ESMTK jelenleg az NB III Dél-Keleti csoportjában szerepel, a 4. forduló után kifejezetten jól állnak az erzsébetiek, hiszen már nyolc pontot gyűjtöttek. A piros-fehérek egyik kapusa, Gábor Péter korábban a Vidiben is védett, tétmérkőzésen BL-selejtezőn is őrizte a kapunkat. A csapat házigólkirálya a 25 esztendős Molnár János, aki hat tétmeccsen hatszor volt eredményes, és korábban az NB II-ben is játszott Szegeden, míg a 27 esztendős Kovács Dániel fiatal játékosként két mérkőzésen a Honvéd színeiben lépett pályára az NB I-ben. Turi Zoltán vezetőedző együttese a Harta és a Szarvas ellen vette eddig sikerrel az akadályokat a kupa idei kiírásában.

A találkozó játéknapja a televíziós közvetítések miatt még változhat.

Szerző: fehervarfc.hu

Fotó: fehervarfc.hu

További hírek